1.fejezet

Eun Mi

Eun Hee

A nevem Kim Eun MI és 20 éves vagyok. Nem rég végeztem az egyetemen mivel abba kellet hagynom a tornászatót ezért csak oktató vagyok gyerekeknek, de minden percét élvezem.

-        Eun Mi készen vagy már? – kérdezte Eun Hee a húgom.

-        Igen. Mehetünk. Milyen csinos vagy. – mondtam mosolyogva egy kis vissza fogottabb ruha volt rajta.

-        Te se panaszkodhatsz. – mosolygott ő is. -  Apáék már rég ott vannak! – mondta Eun Hee pattogva.

-        Jól van, tudom. – mosolyogtam rá. Én rajtam pedig egy kis fehér egyszerű ruha, egy hozzá illő masnis hajpánttal. Beültünk a kocsiba és már mentünk is az étterem felé. – Ma is nálam alszol? – kérdeztem Eun Hee – t.

-        Igen. Ha nem baj.

-        Persze, hogy nem baj. – kábé még 10 percet, ha vezettem mikor megérkeztünk az étterembe. Mikor beléptünk nem volt senki se az étterembe. Gondolhattam volna, hogy kibérlik az egészet. Mindig is pénzpocsékolásnak tartottam. Oda jött hozzánk egy pincér, aki megmutatta az utat. Felvezetett minket egy lépcsősoron, majd be egy terembe. Apámék már az asztalnál ültek és beszélgettek. Mikor meglátott anyám egyből mosolyogni kezdett.

-        Ó, lányok végre megjöttetek. Milyen csinosak vagytok. – mosolygott és felállt adtunk neki egy puszit majd bemutatott a vendégeknek. Mikor megláttam, hogy ki az az ütő is megállt bennem.

-        Lányok. Ő itt – mutatott egy idősebb emberre. – Kwon Dae Jung mostantól az üzlettársam. – vigyorgott apám. – Mellette a felesége Eun Jung és ők pedig a fiaik. – mutatatott a fiúkra. – a fiatalabbik Dae Ho az idősebb pedig. – de itt félbeszakítottam apámat.

-        Tudom ki ő. – mondtam gúnyosan. – Rég láttalak Jiyong - vigyorogtam rá semmit mondóan.

-        Bizony. Eun Mi. Csinos vagy. – mosolygott rám mintha nem történt volna semmi. Szemét.

-        Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte anyám megdöbbenve még leültünk.

-        Osztálytársak voltunk. – mondta Jiyong.

-        Bárcsak nem lettünk volna. – mosolyogtam a fiúra.

-        Eun Mi. – szólt rá a húgom.

-        Most mi van? Nem fogom megint hagyni magam. – zártam le a témát.

-        Eun Hee. Hogy haladsz a feladattal. – kérdezte Dae Ho a húgomat.

-        Elég jól. – vigyorgott a húgom. – És te?

-        Hát…

-        Nem kezdted el mi?

-        Hát, nem.

-        Sejtettem. – vigyorgott tovább Eun Hee. – Majd átküldöm.

-        Tényleg? – csillantak fel a fiú szemei.

-        Igen. – kuncogott a húgom.

-        Azt ne mondjátok, hogy ti is ismeritek egymást? –kérdezte az anyám.

-        Pedig de. – mondták egyszerre.

-        Osztálytársak. – mondtuk egyszerre Jiyong – al. Összenéztünk.

-        Most komolyan. Mi volt, hogy ennyire haragszol a fiamra? – kérdezte meg mosolyogva Eun Jung.

-        Semmi. – mondta helyettem Jiyong.

-        Igen. Az semmiség volt neked. Hisz te voltál ott a legjobb nem igaz? – mosolyogtam rá. Már nem ugyanaz a lány vagyok, aki voltam.

-        Ez egyértelmű nem? – kérdezte mosolyogva.

-        De. És ugyanaz az egoista majom vagy aki voltál. – mosolyogtam még mindig. Láttam Jiyong -on, hogy majd felrobban.

-        Minek neveztél?

-        Jól hallottad. – néztem vele farkas szemet.

-        Most már elég legyen. – szólt közbe Dae Ho.

-        Olyanok vagytok, mint a gyerekek. – csóválta fejét Eun Hee.

-        Inkább beszélgessünk. – tanácsolta anyám. – Jiyong úgy hallottam, hogy énekes vagy.

-        Igen. A BIG BANG leader – e vagyok.

-        És élvezed? – kérdezte a húgom.

-        Igen. De nem mindig olyan könnyű.

-        És te Eun Mi. Mivel foglalkozol? Tornázol még? – kérdezte Jiyong édesanya. Anyáék egyből rám kapták a tekintetüket.

-        Valami rosszat kérdeztem? – kérdezte aggodalmasan Eun Jung.

-        Nem. – mosolyogtam. – Nekem egy iskolám van. Tornászatott tanítok. Ha már én nem lehettem az. – mosolyogtam.

-        Ezt, hogy érted? – kérdezte Dae Jung.

-        Úgy, hogy abba kellet hagynom egy sérülés miatt és nem tornászhatok többé.

-        Ja, persze. – szólalt meg a húgom hírtelen mire mindenki rá nézett.

-        Eun Hee. – néztem rá szúrós szemekkel.

-        Tessék? – kérdezte anya.

-        Semmi. – hárítottam a választ.

-        És meg kérdezhetem, hogy hogy történt? – kérdezte Jiyong.

-        Fiam. – szólt rá az édesapja.

-        Ha annyira tudni akarod. – sóhajtottam. – Egy versenyemről jöttem haza fele két éve. És mikor leléptem a zebráról egy részeg sofőr elütött. Súlyosan megsérültem. Aztán mikor felgyógyultam közölték velem, hogy abba kell hagynom a tornászatott. – ittam bele az italomba. – Lényegében ennyi. És ezért úgy döntöttem, hogy átadom azt a tudást. – erőltettem magamra egy mosolyt.

-        Ja, higgyétek csak ezt. – mondta Eun Hee.

-        Én is tudom. – mondta nekem Dae Ho.

-        Mi? Elmondtad neki?

-        Nem. Vagyis igen, de nem önszántamból.

-        Miről maradtunk le? – kérdezték

-        Semmiről. – adtuk meg egyszerre a választ. Elég furán néztek ránk. Aztán elkezdtünk beszélgetni mikor apa megszólalt.

-        Nem soká elmegyünk egy kicsit kikapcsolódni.

-        Ez remek apa. Már rátok fért. – mosolyogtam rájuk.

-        Félre érteted. Mind megyünk. – mutatott körbe.

-        Én nem megyek. – szólaltunk meg egyszerre Jiyong – al.

-        Dehogy nem. Ti is jöttök nincs kivétel.

-        De én most nem mehetek. Egy csomó munkám van. – mondta Jiyong.

-        Nem szívesen értek vele egyet. – mutattam a fiúra. – De nekem is van egy csomó elintézni valóm. Nem hagyhatom csak így itt a sulit. – mondtam minél meggyőzőbben.

-        Hagyd, Sorara ás Hana – ra. – mondta Eun Hee. Ilyenkor tudtam volna meg fojtani.

-        Te meg Top – ra és Teddy – re. – mondta Dae Ho Jijong – nak.

-        Akkor ezt megbeszéltük. Majd a részleteket még megtudjátok. – az est további részén meg se szólaltam, csak ha kérdeztek. Majd olyan este 11 körül eljöttünk. Na, kíváncsi leszek én erre a kirándulásra.

To Be Continued…