2.fejezet

Jijong Pov:

Mikor hazaértem este lezuhanyoztam majd egyből bedőltem az ágyamba. Fárasztó napom volt ma. A gondolataimba elmerülve néztem a plafont. A telefonom szakította félbe a gondolataimat. Morogva néztem meg ki lehet ilyenkor az. Ki más lenne, mint a drága látós édesanyám.

-        Mi az? – kérdeztem mérgesen. – Még csak most váltunk el mi lehet olyan fontos ilyen későn.

-        Ne haragudj kisfiam. – szólt bele anya. De utálom mikor így hív. – Csak annyit szerettem volna, hogy holnap után tartunk egy kis összejövetelt a Kim családdal, hogy megbeszéljük a kirándulást.

-        Remek. – morogtam idegesen. Csak ez hiányzik nekem.

-        Jó éjt. – mondta anyám és lerakta a telefont. De egy valamit élveztem ott lesz a drága Eun Mi. Legalább lesz egy kis szórakozásom az alatt a két hét alatt. Csak bele gondolva is mosolyognom kell. Hamar bealudtam. Reggel felöltöztem majd mentem is be a céghez. Mikor beléptem a táncterembe a srácok csak úgy vigyorogtak. Itt van valami.

-        Min mosolyogtok annyira? – kérdeztem miközben lepakoltam a cuccomat.

-        Milyen volt tegnap az estéd? – kérdezte a maknae.

-        Nem hiszitek el de….. – kezdtem bele a színjátékomba.

-        De? – kérdezték egyszerre kíváncsian.

-        De, unalmas. – röhögtem el magam.

-        Mi nem így halottuk. – vigyorgott Top

-        Mi? Még is mit hallottatok?

-        Hát hallottuk, hogy találkoztál Eun Mi – vel aki jól kiosztott. – mondta Top.

-        Mi? Még is kitől hallottátok ti ezt? – kérdeztem.

-        Az titok. – nevettet Taeyang látva az arcomat.

-        Ez nem vicces. – fordultam el duzzogva.

-        Na, mesélj csak. - karolt át Daesung.

-        Nincs különösebben mit mondanom. – kezdtem bele. Hát először nem is tudtam, hogy velük fogunk találkozni. És, hogy is mondjam elégé szemre való lett. – gondoltam vissza a találkozásunkra.

-        Mivel foglalkozik? Hogy van? – jöttek sorba a kérdések. Ugyanis Top ismeri Eun Mi –t. A fiúk meg azt se tudom, hogy hol találkoztak vele ezt valahogy sose kérdeztem meg. De tudják, hogy mit is tettem vele.

-        Hát tudjátok, hogy tornász volt. Mivel volt egy balesete ezért abba kellet, hogy hagyja. De ő nyitott egy iskolát és tanít.  Lényegében ennyi. – mondtam, határozottan

-        Szegénykém. Rég láttam már. – mondta Seungri.

-        Én asszem vagy kéthete találkoztam vele. – mondta Top nyugodtan.

-        Mi? És miért csak most közlöd? – kérdezte felháborodva a maknae.

-        Hát mert, nem kérdeztétek. – felelte tök komoly és nyugodt arccal. A röhögés kerülgetet, de vissza fogtam magam. 

-        És, hogy állsz a kiruccanással? – kérdezte Taeyang.

-        Már erről is tudtok? – vigyorogtam. – És meg kérdeztetem, kitől tudjátok?

-        Hát természetesen az öcsédtől. – mondta Taeyang de olyan volt a hanglejtése mintha „Nem egyértelmű ”.

-        Értem. – na majd kap ha legközelebb látom.

Eun Mi Pov: 

Miért pont nekem kell bevinnem ezt az átkozott sütit. Rá adásul ennek a nem normálisnak. Hát, de mit tehetnék. Legalább találkozok Hana – val. Meg talán még a fiúkkal is.

-        Merre is.. - kezdtem volna bele, de valaki megfogta a vállam hátulról és a frászt hozta rám. Csoda, hogy nem ordítottam el magam. Mikor megfordultam barátnőmmel találtam szembe magam.

-        Eun Mi. –mosolygót kedvesen.

-        Hana. – öleltem meg jó szorosan.

-        De rég láttalak. – mondta szomorkodva.

-        Te meg miről beszélsz tegnap előtt egész nap együtt voltunk. – mondtam mosolyogva.

-        Igen. De az már rég volt. – mondta duzzogva.

-        Jól van, na. – mondtam miközben belecsíptem oldalába.

-        Naa. – nevettet fel. – Amúgy miért jöttél? – kérdezte kíváncsian.

-        Hát történetesen most nem hozzád jöttem. Be kellet hoznom ezt a sütit annak az idiótának. – mutattam fel a tálca sütit. – Már mint Jiyong – nak. – mondtam mikor megláttam barátnőm értetlen arcát.

-        Ja. Értem. – eset le neki a tantusz.

-        Merre van? – kérdeztem kicsit se kedvesen.

-        Látom, nem repesel az örömtől, hogy látnod kell. – bele a közepébe.

-        Őszintén. Nem. – mondtam egy kicsit durván.

-        Na és mivolt tegnap este? – kérdezte kíváncsian. Miközben megmutatta az utat a tánctermek felé elmeséltem neki mindent.

-        Aszta. – vigyorgott. – Akkor ezt azt jelenti, hogy rám meg Sora – ra hagyod a sulit? – kérdezte egy kicsit lelkesen.

-        Igen. – néztem rá. – És igen mielőtt megkérdenéd, tarthattok bulit. – vigyorogtam rá.

-        Jaj. Úgy imádlak. – ugrott a nyakamba- Ígérem, kitakarítunk utána. – mondta teljesen komolyan.

-        Ne aggódj már. Tudom. – mosolyogtam rá. – Egyébként hol van Sora? – kérdeztem körül nézve. Mert ilyenkor általában már a nyakamba szokott csüngni a kis dilis.

-        A tanoncainkkal van elfoglalva. – mondta sejtelmesen vigyorogva.

-        Gondolom rá hagytad a nehéz munkát mi? – kérdeztem nevetve. Mivel általában ez szokott lenni.

-        Hát, igeeen. – húzta meg az e betűt. Közben meg megérkeztünk a fiúkhoz. Bekopogtam de mivel válsz nem jött Hana – val bementünk a terembe. Mikor beléptem épp próbáltak a HARU HARU számukra. Imádtam ezt a számot. Mikor vége lett a számnak hangosan tapsoltunk. Egyből ránk kapták a tekintetüket.

Jiyong Pov:

A HARU HARU számának a koreográfiáját gyakoroltuk. Mikor vége lett a számnak hangos tapsolásra lettünk figyelmesek. Mikor megláttam ki tapsol azt hittem helyben dobok egy hátast. Hát ő meg mit keres itt?

-        Sziasztok. – köszöntek egyszerre a fiúk neki.

-        Sziasztok. - köszönt ő is vissza.

-        Hali Jiyong. - úgy mondta ki a nevem mintha valami ragály lenne.

-        Hali. – köszöntem én is. – Mit akarsz? – kérdeztem meg kicsit se kedvesen.

-        Anyud küldött neked egy kis sütit. – mondta majd feltartott egy tálca sütit.

-        Oké. Rakd csak le oda. – biccentettem fejemmel egy kis asztal felé. Nem szólt semmit szép csendbe lerakta. Majd mikor visszafordult szólni akart valamit, de már nem tudott ugyan is valaki a nyakába ugrott.

To Be Continued…            

1.fejezet

Eun Mi

Eun Hee

A nevem Kim Eun MI és 20 éves vagyok. Nem rég végeztem az egyetemen mivel abba kellet hagynom a tornászatót ezért csak oktató vagyok gyerekeknek, de minden percét élvezem.

-        Eun Mi készen vagy már? – kérdezte Eun Hee a húgom.

-        Igen. Mehetünk. Milyen csinos vagy. – mondtam mosolyogva egy kis vissza fogottabb ruha volt rajta.

-        Te se panaszkodhatsz. – mosolygott ő is. -  Apáék már rég ott vannak! – mondta Eun Hee pattogva.

-        Jól van, tudom. – mosolyogtam rá. Én rajtam pedig egy kis fehér egyszerű ruha, egy hozzá illő masnis hajpánttal. Beültünk a kocsiba és már mentünk is az étterem felé. – Ma is nálam alszol? – kérdeztem Eun Hee – t.

-        Igen. Ha nem baj.

-        Persze, hogy nem baj. – kábé még 10 percet, ha vezettem mikor megérkeztünk az étterembe. Mikor beléptünk nem volt senki se az étterembe. Gondolhattam volna, hogy kibérlik az egészet. Mindig is pénzpocsékolásnak tartottam. Oda jött hozzánk egy pincér, aki megmutatta az utat. Felvezetett minket egy lépcsősoron, majd be egy terembe. Apámék már az asztalnál ültek és beszélgettek. Mikor meglátott anyám egyből mosolyogni kezdett.

-        Ó, lányok végre megjöttetek. Milyen csinosak vagytok. – mosolygott és felállt adtunk neki egy puszit majd bemutatott a vendégeknek. Mikor megláttam, hogy ki az az ütő is megállt bennem.

-        Lányok. Ő itt – mutatott egy idősebb emberre. – Kwon Dae Jung mostantól az üzlettársam. – vigyorgott apám. – Mellette a felesége Eun Jung és ők pedig a fiaik. – mutatatott a fiúkra. – a fiatalabbik Dae Ho az idősebb pedig. – de itt félbeszakítottam apámat.

-        Tudom ki ő. – mondtam gúnyosan. – Rég láttalak Jiyong - vigyorogtam rá semmit mondóan.

-        Bizony. Eun Mi. Csinos vagy. – mosolygott rám mintha nem történt volna semmi. Szemét.

-        Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte anyám megdöbbenve még leültünk.

-        Osztálytársak voltunk. – mondta Jiyong.

-        Bárcsak nem lettünk volna. – mosolyogtam a fiúra.

-        Eun Mi. – szólt rá a húgom.

-        Most mi van? Nem fogom megint hagyni magam. – zártam le a témát.

-        Eun Hee. Hogy haladsz a feladattal. – kérdezte Dae Ho a húgomat.

-        Elég jól. – vigyorgott a húgom. – És te?

-        Hát…

-        Nem kezdted el mi?

-        Hát, nem.

-        Sejtettem. – vigyorgott tovább Eun Hee. – Majd átküldöm.

-        Tényleg? – csillantak fel a fiú szemei.

-        Igen. – kuncogott a húgom.

-        Azt ne mondjátok, hogy ti is ismeritek egymást? –kérdezte az anyám.

-        Pedig de. – mondták egyszerre.

-        Osztálytársak. – mondtuk egyszerre Jiyong – al. Összenéztünk.

-        Most komolyan. Mi volt, hogy ennyire haragszol a fiamra? – kérdezte meg mosolyogva Eun Jung.

-        Semmi. – mondta helyettem Jiyong.

-        Igen. Az semmiség volt neked. Hisz te voltál ott a legjobb nem igaz? – mosolyogtam rá. Már nem ugyanaz a lány vagyok, aki voltam.

-        Ez egyértelmű nem? – kérdezte mosolyogva.

-        De. És ugyanaz az egoista majom vagy aki voltál. – mosolyogtam még mindig. Láttam Jiyong -on, hogy majd felrobban.

-        Minek neveztél?

-        Jól hallottad. – néztem vele farkas szemet.

-        Most már elég legyen. – szólt közbe Dae Ho.

-        Olyanok vagytok, mint a gyerekek. – csóválta fejét Eun Hee.

-        Inkább beszélgessünk. – tanácsolta anyám. – Jiyong úgy hallottam, hogy énekes vagy.

-        Igen. A BIG BANG leader – e vagyok.

-        És élvezed? – kérdezte a húgom.

-        Igen. De nem mindig olyan könnyű.

-        És te Eun Mi. Mivel foglalkozol? Tornázol még? – kérdezte Jiyong édesanya. Anyáék egyből rám kapták a tekintetüket.

-        Valami rosszat kérdeztem? – kérdezte aggodalmasan Eun Jung.

-        Nem. – mosolyogtam. – Nekem egy iskolám van. Tornászatott tanítok. Ha már én nem lehettem az. – mosolyogtam.

-        Ezt, hogy érted? – kérdezte Dae Jung.

-        Úgy, hogy abba kellet hagynom egy sérülés miatt és nem tornászhatok többé.

-        Ja, persze. – szólalt meg a húgom hírtelen mire mindenki rá nézett.

-        Eun Hee. – néztem rá szúrós szemekkel.

-        Tessék? – kérdezte anya.

-        Semmi. – hárítottam a választ.

-        És meg kérdezhetem, hogy hogy történt? – kérdezte Jiyong.

-        Fiam. – szólt rá az édesapja.

-        Ha annyira tudni akarod. – sóhajtottam. – Egy versenyemről jöttem haza fele két éve. És mikor leléptem a zebráról egy részeg sofőr elütött. Súlyosan megsérültem. Aztán mikor felgyógyultam közölték velem, hogy abba kell hagynom a tornászatott. – ittam bele az italomba. – Lényegében ennyi. És ezért úgy döntöttem, hogy átadom azt a tudást. – erőltettem magamra egy mosolyt.

-        Ja, higgyétek csak ezt. – mondta Eun Hee.

-        Én is tudom. – mondta nekem Dae Ho.

-        Mi? Elmondtad neki?

-        Nem. Vagyis igen, de nem önszántamból.

-        Miről maradtunk le? – kérdezték

-        Semmiről. – adtuk meg egyszerre a választ. Elég furán néztek ránk. Aztán elkezdtünk beszélgetni mikor apa megszólalt.

-        Nem soká elmegyünk egy kicsit kikapcsolódni.

-        Ez remek apa. Már rátok fért. – mosolyogtam rájuk.

-        Félre érteted. Mind megyünk. – mutatott körbe.

-        Én nem megyek. – szólaltunk meg egyszerre Jiyong – al.

-        Dehogy nem. Ti is jöttök nincs kivétel.

-        De én most nem mehetek. Egy csomó munkám van. – mondta Jiyong.

-        Nem szívesen értek vele egyet. – mutattam a fiúra. – De nekem is van egy csomó elintézni valóm. Nem hagyhatom csak így itt a sulit. – mondtam minél meggyőzőbben.

-        Hagyd, Sorara ás Hana – ra. – mondta Eun Hee. Ilyenkor tudtam volna meg fojtani.

-        Te meg Top – ra és Teddy – re. – mondta Dae Ho Jijong – nak.

-        Akkor ezt megbeszéltük. Majd a részleteket még megtudjátok. – az est további részén meg se szólaltam, csak ha kérdeztek. Majd olyan este 11 körül eljöttünk. Na, kíváncsi leszek én erre a kirándulásra.

To Be Continued…